Me, Myself & I

Cover kép

Rólam

Bálint Hanna vagyok, a Me Myself & I – Önvalóm forrásai alapítója és vezetője. Képzésben lévő családpszichológus és mestercoach vagyok. Elsődleges célom, hogy elvezesselek Önmagadhoz – ahhoz a belső forráshoz, ahol minden válasz és minden erő ott rejlik benned, amire szükséged van.

Holisztikus szemléletben kísérlek: nem csupán a gondolataidra és érzéseidre figyelek, hanem a tested, a lelked és a szellemed összhangjára is. Abban hiszek, hogy az igazi változás belülről indul, és ha megtalálod a saját középpontodat, akkor az életed minden területén kiteljesedés, béke és önazonosság születhet. Könyvemmel és munkásságommal is az a célom, hogy sorsfordító pillanatokhoz érkezzünk el közösen. Feldolgozva a múltat, megélve a jelent és szabadon megformálva a jövőt.

Ez a folyamat Neked szól.
Rólad szól.
És Érted szól.
”Mert minden éremnek két oldala van. De a harmadikon gurul… és ott kezdődik az igazság!”


Várlak szeretettel, hogy végig kísérhesselek az úton.
- Hanna

01

Családi
Coaching

Találd meg önmagad a családi rendszeren belül is és tanulj meg úgy kommunikálni, hogy célt érj vele anélkül, hogy bárki is sérülne közben. Holisztikus szemlélettel segítek, hogy visszatalálj a saját belső ritmusodhoz, és újra összhangba kerülj önmagaddal és a kapcsolataiddal.

02

Családon Belüli
Mediáció

A családon belüli konfliktusok nemcsak a mindennapokat mérgezhetik, hanem hosszú távon érzelmi távolságot, bizalmatlanságot és akár kapcsolatok megszakadását is okozhatják. A mediáció strukturált, biztonságos keretet ad, ahol a felek nyugodt légkörben, szakmai támogatással találhatnak közös nevezőt.

03

Családállítás

A generációkon át öröklődött rejtett kötelékek gyakran befolyásolják jelenlegi életünket: párkapcsolatainkat, önértékelésünket, egészségünket, anyagi helyzetünket, sőt még gyermekeink jövőjét is. A családállítás egy rendszerszemléletű terápiás technika, amely segít feloldani ezeket a tudattalan mintákat.

04

Ciklustudatossági

Kísérés

A női test nem ellenség, hanem a legnagyobb szövetségesed. Mégis sokan évekig küzdünk fájdalmas menstruációval, rendszertelen ciklussal, nőgyógyászati panaszokkal vagy azzal az érzéssel, hogy eltávolodtunk önmagunktól.

05

Holisztikus

szemléletű

Life Coaching

Vannak időszakok, amikor úgy érzed, elakadtál. A Holisztikus szemléletű Life Coaching segít tisztábban látni, megtalálni a valódi okokat, és új irányt adni az életednek - testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.

06

Holisztikus
Női Coaching

A holisztikus női coaching egy testi-lelki-szellemi síkon folyó önismereti munka. Az általad hozott témát/témákat dolgozzuk fel - legyen az önértékelés, párkapcsolat, munka, nőiesség vagy életmódváltás.

07

Belső Gyermek
Gyógyítása

A belső gyermek fogalma nem pusztán spirituális vagy önismereti irányzatok találmánya. A pszichológia és pszichoterápia egyik központi eleme, hogy gyermekkori élményeink - különösen a kötődés, a biztonság és az elfogadás tapasztalata - mélyen befolyásolják felnőttkori kapcsolatainkat, önértékelésünket és érzelmi reakcióinkat.

08

Női szerepek, anyaság, egyensúly

Szétrobbansz a szerepeid súlya alatt? Találd meg önmagad, a saját női erődet és azt az egyensúlyt, amire mindig is vágytál.

09

Karrier
Coaching

Szakíts a robotos munkával és építsd fel azt az életet, amit igazán megérdemelsz - a karrier coaching alatt nem csak tanácsokat adok, hanem valódi átalakulást hozunk az életedbe.

10

Párkapcsolati
 Konzultáció

A párkapcsolat nagyon nehéz terep, akkor is, ha régóta benne vagy, akkor is, ha újonnan érkeztél a játékmezőre.

11

Kedves Nők!

Szeretettel ajánlom Nektek az női ciklust támogató komplett csomagot, amit Nektek készítettem 🌺

Mások ezt
mondják rólam

Nem tudtam mit kezdeni magammal, nem tudtam megélni a nőiességem ezáltal a párkapcsolatom,a saját magammal való viszonyom és minden emberi kapcsolatom romokban hevert. Talajvesztettnek éreztem magam és csak sodródtam.
Azt hittem minden rendben van körülöttem, de a folyamat alatt rájöttem, hogy csak egy mellékszereplője vagyok a saját életemnek.
Azt hittem, úgy nagyjából minden rendben a kapcsolatunkkal, aztán az első konzultáción kiderült, hogy a feleségem egyáltalán nem boldog mellettem.

Gyakori
kérdések

A konzultációk hossza általában 60 és 150 perc között mozog – attól függően, hogy melyik típusú konzultációt választod, és mire van szükséged.

• Személyesen Kecskeméten és Budapesten • Online, Zoom-felületen vagy megbeszélés alapján

Az első találkozás inkább egy „bemutatkozás”. Elmondod, miben érzed az elakadást, én pedig elmondom, mit látok, milyen irányokban tudunk dolgozni. Ezután te döntöd el, hogy szeretnél-e belevágni a közös munkába vagy sem. Fontos: ha azt látom, hogy nem tudok neked megfelelő mélységben segíteni, nem hagylak magadra – ajánlok neked olyan szakembert, akiben én magam is teljes mértékben bízom. A lényeg, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb segítséget.

Ha 10–30–60 perc után úgy érzed, hogy nem tetszik vagy nem érzed megfelelőnek a konzultációt, bátran mondd ki. Semmi kellemetlenség nincs benne – azonnal lezárjuk, és tovább lépünk.

Nincs! Nem írok alá előre szerződést, és nincs kötelező számú alkalom. Addig dolgozunk együtt, amíg hasznosnak érzed.

A konzultáció díja a konzultáció típusától függ, ezt mind megtalálod az árlistán. A fizetés utólagos utalással történik – mert ha valamilyen oknál fogva nem tudok neked segíteni, nem tartozol semmivel.

Nem, az első alkalomra nem szükséges írásban készülnöd. Ha a közös munka folytatódik, a későbbiekben lehetnek írásos feladatok is, amik segítenek a fejlődésben.

Ha van még kérdésed, bátran írj nekem – örömmel válaszolok!

Női szerepek, anyaság, egyensúly

Őszintén...

  • Hányszor érzed úgy, hogy szétrobbansz a szerepeid súlya alatt - anya, társ, dolgozó nő, barát, gondoskodó lány - és közben mindenhonnan csak újabb elvárások zúdulnak rád?
  • Hányszor hajtod magad addig, hogy este már csak egy üres test fekszik az ágyban, aki régen te voltál - és a nehézségeidet csak a csempének mered elmondani?
  • Hányszor hitted el, hogy „másoknak ez könnyebb”, miközben te belül apró darabokra hullasz, és senki nem veszi észre.
  • Hányszor nyomtad el a saját vágyaidat, álmaidat, érzéseidet, csak hogy mások szemében „jó” legyél?

Kívülről minden rendben van.
Van család, munka, programok, mosoly a képeken.
De belül… ott a kiégés, a szorongás, az állandó fáradtság és a kétely, hogy vajon így kell-e ennek lennie.

És a legnagyobb kérdés:

Hol vagy Te ebben az egészben?

MIT SZÓLSZ, HA AZT MONDOM:
NEM KELL ÍGY LENNIE?!

A folyamat során újra megtalálhatod önmagad, a saját női erődet és azt az egyensúlyt, amire mindig is vágytál - lehetőséget kapsz az anyaseb gyógyítására is, hogy ne csak a múlt láncaitól szabadulj meg, hanem véglegesen szabadon élj.

Mi vár a konzultációkon?

  • Egy biztonságos tér, ahol nem kell erősnek tettetned magad.
  • Gyakorlatok és eszközök, amik segítenek visszaszerezni az erőd, az időd és a nőiességed.
  • Tisztánlátás, hogyan állj ki magadért anélkül, hogy bűntudatot cipelnél.
  • És ami a legfontosabb: visszakapod önmagad - nem csak a szerepeidet.

🌷 Mert nem kell választanod!

Lehetsz mind, ha közben nem felejted el: Te is számítasz.
Indulj el azon az úton, ahol végre nemcsak túlélsz, hanem kiteljesedsz, önazonosan, erőben és egyensúlyban.
NŐKÉNT!

Női
Egyensúly

A konzultáció elérhető online és személyesen is.

75 perc / alkalom

15 000 Ft